Nóra lányom a Leideni egyetemen, a hollandiai Hágában tanul környezetvédelmet, kevésbé pongyolán a “Liberal Arts and Sciences: Global Challenges” bachelor kurzus hallgatója. 2022 tavaszán a környezet-és klímavédelem, a karbonlábnyom és a szülői rajongás jegyében megígértem Neki, hogy meglátogatom Hágában kerékpárral, ha csak virtuális formában is. A tavasszal indult projekt 95 %-ban munkába kerékpározásból állt, a haladást a Google Maps-en követtem és október 12-én már Hágában is voltam (1422 km).
Az év hátralévő hónapjaiban a nyeregben fogalmazódott meg bennem a gondolat, hogy végtére is bicajozhatnék olyan helyen is amit szeretek, és jártam is arra. A gondolat, hogy érdekességeket meg lehetne osztani az útvonal egyes állomásairól mások részére, már egyenesen vezetett ide: RideYourBike – Skócia!
Így 2023 január elején ez lenne a terv,
aztán majd meglátjuk…
Mottó 1: „Az olvasónak nem szabad azonnal meggyőznie magát arról, hogy minden, amit még a legjobb írók is mondtak, teljesen tökéletes.” Quintilianus
Mottó 2: Én, mint kerékpáros, elkötelezett vagyok a föld és környezetünk védelmében. A kanapén készülő blog nettó karbonsemleges, a bicajom karbonlábnyoma zéró. Slow tourism!
S01E01 Scottish border flagpole
S01E02 St Abbs – 12,7 km
S01E03 Tantallon – 61 km
S01E04 Dirleton Castle – 71 km
S01E05 Seton Sands – 84 km
S01E06 Edinburgh – 105 km
S01E07 Antoninus fala – 165 km
S01E08 Stirling – 183 km
S01E09 Perth – 239 km
S01E10 Scone – 243 km
S01E11 Cairngorms – Rewilding – Aberdeen 435 km
S01E01 A skót-angol határról, a Scottish border flagpole nevű helyről indulok az A1-en, ahol András keresztes zászlók és hatalmas tábla jelzik a tájékozatlan turistának, hogy Skóciában járunk.
S01E02 Coldinghamnél tesszük az első kitérőt St Abbs-be, mely több érdekességet is tartogat.
A szárazföld 80-90 méteres meredek fallal ér véget, a sziklák vörös, barna és szürke színekben pompáznak. A változatos színek magyarázata az, hogy a mai Skócia és Írország északi része a geológia őskorban Laurentia (Észak-Amerika, Grönland) őskontinens része, míg a mai Írország déli része, Anglia és Wales az Avalonia mikro-kontinens része volt. Laurentia és Baltika (Skandinávia és a Baltikum), valamint Laurentia és Avalonia lemez-ütközése hozták létre a ma ismert földrajzi formát circa 475-465 millió évvel ezelőtt. És mindez a deli féltekén zajlott…
Ez a YouTube videó érthetővé teszi a dolgot:
A meredek sziklafal – St Abbs Head – számtalan tengeri madárfaj számára biztosít költő helyet – lumma, pingvin, közönséges és hering sirály – május -júniusban érdemes jönni!
Nem meglepő módon St Abbs Szent Aebbe-ról (615-683) kapta a nevét. Apja Aethelfrith the Ravager (pusztító), Bernicia királya volt, aki 604-ben leigázta Deira királyságát és feleségül vette Acha-t, Deira hercegnőjét. A házasságból egyetlen leány, Aebbe, valamint hét fiú, köztük St Oswald és Oswiu születtek. 616-ban St Edwin – Acha testvére – csatában legyőzte és megölte Aethelfrith-et. Az örökösödési “problémák” megelőzésére Acha a gyermekekkel Dál Riata-ba (a mai Skócia nyugati része) menekült, ahol gyermekei a St Columba alapította és Iona szigetén lévő kolostorban tanultak és vették fel a kelta-ír keresztény vallást. 633-ban St Edwin a Penda (Mercia királya) és Cadwallon (Wales királya) elleni csatában halt meg. Az új uralkodó – Eanfrith, Aethelfrith legidősebb fia – egy évvel később Cadwallon elleni csatában halt meg. St Oswald (Lindisfarne apátság alapítása) követte a trónon 642-ig, aki a Penda ellen vívott csatában esett el. Testvére Oswiu lett az új király, aki … Akkor ezt itt most abbahagyom… Két dolog mindenesetre jól látszik: a kora-középkori hímsoviniszta világ erősen és kitartóan hódolt az erőszak Istenének, nem ismerték az ágyban párnák közt meghalni varázsát. A másik, hogy akár volt a nevük előtt St, akár nem, nagy valószínűséggel mind a pokol tűzére kellett hogy kerüljenek.
Ezt követően tért haza Aebbe, aki előbb Ebchesterben, a Vindomora-i római erőd helyén, majd Urbs Coludi (Colud erődje) helyén alapított kolostorokat. Utóbbit az angol-szászok Colodaesburg-nak hívták, ebből lett idővel Coldingham. Járt itt St Ethelreda, St Wilfrid és St Cutberth is. Aebbe hittérítő munkája végett lett szent. St Aebbe halála után a kolostor leégett, az új kolostort a vikingek fosztották ki. I. Edgar, Skócia királya Bencés apátságot épített itt 1098-ban, mely végleges formáját I. Dávid uralkodása után érte el a 12. Században. 1560-ban a skót reformáció idején kifosztották. A kegyelemdöfést – mint oly sok skóciai építészeti remeknek – Oliver Cromwell ostroma adta meg. A Skót Presbiteriánus Egyház 1852-ben új templomot és zárdát épített a romok helyén.
Már csak két érdekesség:
1914 szeptember 5-én német U-21-es U-boat St Abbs Head-nél elsüllyesztette az HMS Pathfinder-t, a Királyi Haditengerészet hajóját. Ez volt az első ilyen eset a Királyi Haditengerészet történetében.
2019-ben Thor itt alapította meg Új Asgardot. (Avengers: Endgame)
S01E03 Tantallon
Felteszem néhányan ismerik a mesét, hogy az egerek összegyűlnek, hogy csengettyűt kellene a macska nyakába akasztani, hogy hallják, ha egerészni indul. Azaz tenni valami igazán veszélyeset a közjó érdekében. De persze nem kell mondanom, hogy mi lett az eredmény. Ha azt gondolnánk, hogy ilyennel csak a mesékben találkozunk, hát tévednénk. Archibald, Douglas V.-dik grófja (1453–1514) a cáfolat. 1482-ben a skótok és angolok szokásos szabadidős tevékenységükre készültek, háborúra. III.-dik Jakab serege Lauderben gyűlt össze, ahol a seregtestek vezetését – a katonailag képzettebb bárók és grófok helyett – kegyenceire bízta. Az ellenük és királyuk ellen régóta fenekedő nemesek július 22.-én tanácsot tartottak és Archibald vállalta a feladatot: embereivel berontott a király sátrába, kivonszolták a kegyenceket és a Lauder Brig-re (hídra) akasztották fel őket. A gróf innen kapta becenevét “Bell-the-Cat”. Majd, mint aki jól végezte dolgát, visszatért a család otthonába, Tantallon várába.
A vár egy szirtfokon helyezkedik el, melyet három oldalról a tenger véd, a szárazföld felé pedig húztak egy 90 méter hosszú, 15 méter magas és csaknem 4 méter vastag vörös homokkő falat.
Építtetője William Douglas, Douglas első grófja (c. 1327–1384) volt, valamikor az 1350-es években. Mint kora sok fiatal skót nemese, ő is Franciaországban nevelkedett, így nem meglepő módon részt vett a Százéves Háborúban francia oldalon, és 1356 szeptember 19.-én harcolt a Poitiers-i csatában, ahol Edward a “Fekete Herceg” tönkreverte II. János francia király seregét.
A vártól néhány kilométerre a tengerből egy vulkáni bazalt sziklasziget magasodik ki, a Bass Rock, ahol a legenda szerint St Baldred élt. Nyaranta a sziget hófehér a rajta fészkelő, hatalmas méretű északi szulák ezreitől.
S01E04 Néhány kilométer megtétele után egy bájos kis faluhoz, Dirletonhoz érünk.
Itt található Dirleton vára, vagy inkább várroma, melyet az 1200-as években, a de Vaux család építtetett.
Na most, ha valakiben felmerül, hogy ez nem tipikusan egy skót családi név, akkor telitalálat. Logikus lenne, hogy normann. Ez már langyos. Valójában, és most kapaszkodjunk, vizigót eredetű.
A Balt (Balth) dinasztia vezette vizigótok 407 és 409 között a Vandálokkal, az Alánokkal és a Szvébekkel (Suebi) szövetségben törtek be a Nyugat-Római Császárság területére. Leghíresebb uralkodójuk, Alaric, 410-ben Rómát is elfoglalta. Jellemző a népvándorlás ezen időszakára, hogy a vizigótok Narbonne-nál (436, vereség) és Toulouse-nál (439, győzelem) a szövetséges római és hun csapatok ellen harcoltak, míg 451-ben, Catalaunumnál az Aetius vezette római sereg mellett voltak Attila hunjaival szemben. A század második felében a mai Dél-Franciaország és az Ibériai-félsziget is a kezükre került. Az 500-as évek elején azonban szembekerültek a terjeszkedő frankkokkal (I Clovis), akik a burgundiakkal szövetségben az Ibériai-félszigetre szorították őket vissza (507). Itt jöttek képbe a vizigótok rokonai, az Amal dinasztia vezette osztrogótok, akik ekkorra már Dacia, Pannonia, Illíria és a teljes itáliai félsziget urai voltak. Nagy Theodorik (vagy Theuderik) 508 és 510 között visszafoglalta a burgundiaktól Provence-t, majd a vizigót király halála után a hispán területekre is kiterjesztette hatalmát.
A de Vaux-k Arles közelében, Baux-de-Provence-ban települtek le és építettek várat. Itt most muszáj egy kis nyelvi kitérőt tenni, de haladunk. Egyrészt a kora középkorban a V-t és B-t gyakran felcserélték, másrészt a nevek – ahogy az alábbi könyv címoldalán is látható – a különböző nyelvterületeken idővel másképp honosodtak meg.
Ugrunk egyet. 929-ben Normandia hercege, William Longsword lovagi tornát rendezett Rouen-ban és egész Franciaországból hívott vendégeket. Bertrand de Vaux olyan jól megértette magát a herceggel, hogy később letelepedett Normandiában. Fia, Eustace de Vaux (970-1040) építtette a család várát, Castle Vallibus-t (a név latin változata). Az ő fia, Harold de Vaux (1010-1086) már Lord of Vaux-ként szerepel különböző okiratokban. Haroldnak négy fia volt, Hubert, Rundolph (vagy Ranulph), Robert és Aitard. Valamennyien – egyes források szerint az apa is -csatlakoztak Hódító Vilmoshoz és résztvettek a Hastings-i csatában. A fiúk Angliában maradtak, birtokokat, hivatalokat kaptak. (Az 1086-ban készült Domesday Book szerint Essex-ben és Norfolkban.) I. Dávid skót király normann nemeseket hívott Skóciába. Hubert fia, Rundolph 1130-ban kapott birtokokat. Az ő unokája, John de Vaux, 1220-ban II. Sándortól bárói címet (Barony of Dirleton) kapott, III. Sándor pedig 1255-ben Skócia kancellárjának nevezte ki. A Dirletoni várat John de Vaux kezdte építtetni.
A várhoz kert is tartozik, amit a XVI. században kezdtek kialakítani, de a ma látható kert döntően XX. századi. Itt található a világ leghosszabb virágágyása, amivel a Guinnes Rekordok Könyvébe is bekerült!
A de Vaux család, a partoktól nem messze lévő Fidra szigetén is építtetett várat és egy Szent Mihályról elnevezett kápolnát, ahová a szerzetesek komppal jártak át, valamint egy Minden Szentek-ről elnevezett kápolnát Dirletonban.
A ma látható Szent András plébánia templom 1612 után épült és Skóciában az első, neo-klasszicista elemeket (folyosó) is tartalmazó építmény.
S01E05 Seton Sands nem híres semmiről.
Hacsak arról nem, hogy 1991-ben ott kempingeztünk és egy pénteki napon (június 14.-e) – szinte hihetetlen – kisütött a nap!
S01E06 Edinburghban a várat ne hagyjuk ki.
Az 1840-es években alakították ki a vár egy kis eldugott helyén a kutya temetőt, ahol a katonai egységek mellett szolgált négylábúak nyugszanak.
Elsőnek Fido, a várparancsnok kutyája került ide 1847-ben. Bob részt vet a Krími háborúban a Royal Scots egységben (1853-1856). Jess a 42.-dik Black Watch Royal Highlanderekkel szolgált 1881-ig. Dobbler a fél világot (Kína, Sri Lanka, Dél-Afrika) bejárta az Argyll and Sutherland Highlanderekkel 1893-ig.
A skót Edwin Hautenville Richardson alezredes az 1890-es években figyelt fel arra, hogy németek nagy számban vásárolnak fel airdale terriereket és collikat, katonai kiképzés céljából. Így aztán ő is belefogott a kutyakiképzésbe. Az első “kész” airdale-ek a Glasgow-i rendőrséghez kerültek 1905-ben. A céltudatos, rámenős és kitartó airdale terrierek a Britt Hadsereg vezetőit is meggyőzték. Az első világháborúban a Vörös Kereszt mentőkutyáiként, valamint a katonai alakulatok mellett megfigyelési, felderítési, szállítási, hírvivői feladataik voltak.
Jack, az airdale terrier, Hunter hadnagy kutyájaként szolgált a Sherwood Foresters-nál 1918-ban, amikor a németek bekerítették az alakulatot. Kitörni nem tudtak, hát Jackel üzenetet küldtek a parancsnokságra segítségért. Jack eljuttatta a segélykérést, az egységet fel is mentették, de Jack a többszörös srapnel sérülések következtében elpusztult. A kutyát a legmagasabb britt katonai kitüntetéssel, a Viktória kereszttel tüntették ki posztumusz.
A Nagy Háborúban 20 000 airdale terrier vett részt. 2019-ben East Haven-ben emlékművet kaptak.
Másik kedvencem a Szent Margit kápolna. Margit (c. 1045-1093 november 16.) Magyarországon született és a történelmi tablóján olyan személyiségek jelennek meg, mint Vasbordájú Edmund, Nagy Knút, Bölcs Jaroszláv, Szent István, Vazul, Hódító Vilmos, vagy Macbeth. Vágjunk is bele!
Első rész: Vasbordájú Edmundnak (Edmund Ironside) két fia volt: Edward a “Száműzött” és Edmund Aetheling. Miután 1016-ban Nagy Knút Dánia királya meghódította Angliát, a két fiút Svédországba száműzte (Netflix, Vikingek Valhalla S01). Mikor aztán Svédország egy részét is elfoglalta, a két angol herceg Kijev-be menekült, Bölcs Jaroszláv udvarába. Itt találkoztak Vazul három, szintén száműzött fia közül kettővel, Andrással és Leventével. (A harmadik, Béla, Lengyelországban volt.) Hogy pontosan mikor érkeztek Magyarországra nem tudni. Vagy még Szent István uralkodása alatt, vagy András herceggel, a későbbi I. Andrással (1046). Edward itt vette el Agatát – akinek származását a mai napig vitatják a történészek – és a mai Mecseknádasd környékén kaptak birtokot (Rékavár). A házasságból három gyermek született: Edgar Aetheling, Krisztina és Margit.
Második rész: Edwardot 1057-ben a gyermektelen Hitvalló Edward (Edward the Confessor) hívta vissza Angliába, mint potenciális utódát. Ám nem sokkal a partraszállás után meghalt. Agata és a gyermekek Londonba kerültek. Hitvalló Edward 1066-ban halt meg, utóda, Harold Godwinson – az utolsó angol-szász király – pedig Hastingsnél elesett. A királyi tanács Margit öccsét, Edgar Aetheling-et jelölte a trónra, de sosem koronázták meg és végül átadták őt a London alá vonuló Hódító Vilmosnak. Edgar, Margit, Krisztina és Agata 1068-ban Northumbriába kerültek.
Harmadik rész: I Duncan (1001-1040, király 1034-1040) egy Macbeth (Shakespeare) elleni csatában vesztette életét. Három fia közül Malcolm (1031-1093, király, mint III. Malcolm 1058-1093) Angliában, Donald (c. 1032-1099, király, mint III. Donald 1093-1094) Írországban keresett menedéket. Tizenhét évnyi száműzetés után tért vissza Malcolm Skóciába, hogy előbb Macbethet, majd mostohafiát Lulach-t megölve skót király legyen. III. Malcolm 1070-ben vette feleségül Margitot. A házasságból nyolc gyermek született, akik közül később három skót király lett – Edgar, I.Alexander, I.David – Edith lányuk pedig Matilda néven, I.Henrik feleségeként Anglia királynője.
Befejezés: Margit többek között bevezette és általánossá tette Skóciában a vallásgyakorlás Római formáját, Bencés apátságot alapított Dunfermline-ban, helyreállíttatta Iona szigetén Szent Columba apátságát. Férje és legidősebb fia, Edward 1093. november 13.-án az Alnwick-i csatában haltak meg. Három nappal később Margit is halott volt. A Dunfermline-i apátságban helyezték végső nyugalomba. 1250-ben IV Innocent pápa szentté avatta. Az Edinburgh-i várban lévő kápolnát legkisebb fia, I.Dávid építtette.
Személyes kedvencem a Scottish National Portrait Gallery (Skót Nemzeti Arcképcsarnok), ahol vizuálisan is megismerkedhetünk azokkal, akikről eddig szó volt és azokkal is, akikről nem.
S01E07 Antoninus fala – 165 km
Római időszámítás szerint 699-ben egy 20 hajóból álló flotilla érkezett a kelet-anglia-i Kent partjaihoz. A hajókról leugráló idegeneket az őslakosok már a vízben megtámadták, de a csetepaté rövid volt és a jövevények nem hagytak kétséget afelől, hogy kié a győzelem. Bár a kereskedők, áruk, a pénz mindig megelőzik a fegyvereket, római légionárius akkor lépett először a szigetre. Vezetőjük Gaius Julius Caesar volt. Ki más! Egy évvel később, Krisztus előtt 54-ben ismét visszatért egy rövid időre, de aztán csaknem száz évig a rómaiak hátat fordítottak Britanniának.
A sziget tényleges megszállása időszámításunk szerint 43-ban, Tiberius Claudius Caesar Augustus Germanicus (Robert Graves: “Én Claudius”, “Claudius az Isten”) uralkodása alatt kezdődött meg. A négy légióból álló hadsereg vezetője Aulus Plautius volt. Érdekesség, hogy seregében két Flavius is szolgált, Titus Flavius Sabinus és testvére, a későbbi császár, Titus Flavius Vespasianus (Légió II. Augusta). Ebben az évben történik az első írásos említés “Skócia” és Róma kapcsolatáról, amikor Orkney királya és 10 másik uralkodó hűséget fogadott Claudiusnak Camulodunumban (Colchester).
A 70-es évektől szinte folyamatosak a csatározások a rómaiak és a Skócia déli részén élő kelta törzsek között. 78-ban, egy rendkívül tehetséges és ambiciózus katona lett Britannia kormányzója: Gnaeus Julius Agricola. Nem kevesebb mint 6 hadjáratot vezetett a skót felföldre. Számtalan megfigyelő és jelző állomást, kisebb erődítést (Glenblocker fort), valamint ideiglenes, felvonulási és légiós (Inchtuthil) tábort építtetett, melyeket 650 kilométer hosszú úthálózat kötött össze. Ellátó hajói körbe hajózták Skóciát és 83-ban Mons Graupius-nál legyőzte az egyesített caledoniai törzseket. Mielőtt azonban “túlnyerhette” volna magát, Domitianus visszarendelte Rómába. A következő 35 évben pedig a birodalom figyelme más provinciák felé irányult.
119-ben egy jelentősebb felkelés kezdődött Britanniában, amit 121-re sikerült leverni. Az ide látogató Hadrianus pedig elrendelte a később róla elnevezett fal megépítését. A Tyne és a Solway torkolata között húzódó 118 km hosszú, hófehérre festett kőfal nemcsak Róma hatalmát és erejét demonstrálta, visszatartva ezzel a kelta törzseket, de kapuinál vámszedés is folyt, ami komoly bevételt jelentett.
A fal megépítése sem hozott nyugalmat a rómaiak számára. 138-ben Britannia új kormányzót kapott Quintus Lollius Urbicus személyében, aki parancsot kapott Antoninus Pius császártól Skócia déli részének visszafoglalására. A feladat teljesítése után, 142-ben elkezdődött az Antoninus fal építése, mely 12 évig tartott.
Az Antoninus fal Skócia “derekát”, azaz a legkeskenyebb részét, fogta össze a Clyde és Forth folyó között.
A 63 kilométer hosszú “fal” egy árok és földsánc rendszer volt, ami mögött cölöpökből készült fal emelkedett. Ezeket megfigyelő tornyok és kisebb erődök szakították meg, melyek jelző tüzekkel kommunikáltak egymással.
Mögöttük közvetlenül kövezett hadiút húzódott. Bár nem kőből épült, korának legkorszerűbb hadmérnöki teljesítményét reprezentálta.
A faltól északra pedig visszafoglalták és felújították a korábban elhagyott erődöket és táborokat. A két fal közé “szorult” törzsek pedig vagy behódoltak, vagy áldozatul estek Quintus Lollius Urbicus légionáriusainak.
Apropó Urbicus. Pályafutása lenyűgöző: a Légió XXII. Primigenia tribunusa Mainz-ban, Ázsia prokonzuljának legátusa Ázsia provinciában, a Légió X. Gemina parancsnoka Bécsben, legátus Hadrianus alatt a zsidó háborúban (132-135), konzul 135-ben (vagy 136-ban), Germania Inferior kormányzója, Britannia kormányzója (142-144), Prefectus urbi (Róma) 146-ban. De amiért érdekes! Származását tekintve numidiai berber család gyermeke, azaz nem latin és nem fehér. Karrierje a mai LMBTQRST és Black Lives Matter világban is jól mutatna.
180 és 186 között Róma fokozatosan visszahúzódott a Hadrianus fal mögé, amit később Septimus Severus 208-ban ismét megerősített.
A rómaiak 411-ben véglegesen elhagyták a szigetet.
A Római Birodalom jelenléte Skóciában viszonylag rövid volt, 80-90 év, csak katonai jellegűnek bizonyult és sosem terjedt ki az egész országra. Az úthálózat, a latin nyelv és írásosság, később a kereszténység lehetnek egy képzeletbeli mérleg egyik serpenyőjében. Ugyanakkor tudjuk, hogy Róma brutális és kegyetlen volt ellenségeivel, ami itt és akkor törzsek teljes kiirtását jelentette.
Az Antoninus falat akár teljes hosszában végig járhatjuk, sok helyen jól kitáblázott ösvények, ismertető táblák vannak.
S01E08 Stirling
“Ha Stirling városát keressük fel, úgy érezzük,a skót univerzum középpontjába érkeztünk. Egymástól néhány kilométernél nem messzebbre találhatók a nemzeti identitásnak – vagy mitikus identitásnak – legnagyobb becsben lévő ismérvei közül az a vár, amely menedéke volt a kisgyermek Mária skót királynőnek és otthona valamennyi Stewart elődjének; a stirling hídi, a bannockburni és sherrifmuiri csataterek. Az egész fölött őrszemként áll a Nemzeti Wallace-emlékhely közel hetven méter magas tornya. Az Apátság-hegy tetején épült, ahonnan William Wallace és Andrew Murray (A Rettenthetetlen/Braveheart – Mel Gibson) figyelték, ahogy Edward serege közeledik, majd innen ügettek le, hogy rebellis haderejükkel megsemmisítsék a stirling hídnál 1297-ben. Olyan középpont ez, amely körül számos skót legbüszkébb gondolatai forognak, egy olyan hely, amelyet legalább annyira a képzelet alkotott meg, mint a történelem.”
Neil Oliver: “Skócia történelme”, General Press Kiadó
Ennél szebben nem tudtam volna összefoglalni a város és vár jelentőségét és csábító gondolat volt, hogy ezekről írjak. Mégis más témát választottam. 1991-ben egy skót dudás zenekar a szemerkélő esőben emlékezetes koncertet adott a várban.
Így most vizsgálódásunk tárgya a skót duda lesz!
Nevével ellentétben nem a skótok találták ki! Mondhatnánk, hogy “már a régi görögök is”, de eredet történetében még régebbre kell mennünk. Elődjét, a szarusípot már használták az egyiptomiak és a hettiták Kr.e. 2500 évvel. A Biblia, Dániel könyvében tesz említést a dudát használó babilóniaiakról. Arisztophanész “Az Akharnaibeliek” című darabjában említi a dudán játszó thébaiakat kb. Kr.e. 400-ban. Ugyancsak szerepel duda – galíciai – Silius Italicus Punica című művében, mely a második Pun háborúról szól. Mindenhol leírják, inkluzíve a tripadvisor is, hogy Néró is játszott sípon, dudán és hogy ezt pénzérmén is megörökíttette. Ezt az érmét viszont sem én, sem számtalan numizmatikus eddig nem találta meg… Azt pedig, hogy a gallok is játszottak már dudán, az “Asterix a Gall”-ból és folytatásaiból (Asterix és a Normannok, Asterix Britanniában) tudhatjuk.
Hogy kinek a közvetítésével jutott el a duda a brit szigetekre, nem tudjuk, de lehettek a kelták, a gallok vagy a rómaiak is.
Működéséről és technikai evolúciójáról nem fogok írni, mert zenei műveltségem kimerült abban, hogy különböző iskolák folyosóin olvasgattam, amíg Nóra lányom hegedű órákat vett… Mindenesetre a skót duda (kelta nevén Piob Mhor) az 1400-as években terjedt el Skóciában és rövid idő alatt a nemzet hangszere, a skót identitás, öntudat, büszkeség része lett, hasonlóan a tartan-hoz, a kilt-hez, vagy a whisky-hez. Minden klánnak, városnak, felföldi regimentnek saját dudása, zenekara lett. Lelkesítő, csatába hívó hangja tíz kilométerre is elhallatszik.
Két alkalommal tiltották be használatát, de még a birtoklását is: 1560-ban a reformáció idején a kilt-el együtt, majd 1745-ben a Jakobita felkelés leverése után. 1746-ban York-ban halálra ítélték a dudás James Reid-et duda birtoklásáért. A bíróság indoklása a következő volt: “Soha nem vonulna egyetlenegy felföldi regiment sem harcba skót duda nélkül. Ennél fogva, a jog szempontjából, a skót duda háborús eszköznek tekintendő.”
Idővel azonban engedélyezték használatát olyannyira, hogy angol, wales-i és ír katonai egységeknek is lettek dudás zenekarai, akik valamennyi harctéren jelen voltak a katonai egységek mellett, napjainkig.
A Nagy Háborúban körülbelül 2500 skót dudás vett részt és 1100-an vesztették életüket.
Számtalan, azóta klasszikussá vált szám a lövészárkokban született, mint a “Battle of the Somme”, vagy a “The Bloody Fields of Flanders”.
A csaknem 50 %-os halálozás miatt parancsban tiltották meg, hogy a harcoló alakulatokkal vonuljanak.
Volt azonban kivétel!
A második világháborúban 3620 skót dudás szolgált brit alakulatoknál. A 20 éves Bill Millin közlegény a Fort William-ben lévő kommandó kiképző központban ismerkedett meg Simon Fraser-el, Lovat 15-dik Lordjával, aki az 1st Special Service Brigade parancsnoka volt. Lovat személyes dudásának kérte fel és magával vitte Normandiába, hogy együtt vezessék a támadást a partraszállásnál. Mikor Millin az első világháborús parancsra emlékeztette, Lovat csak ennyit mondott: “Mi skótok vagyunk, ránk nem vonatkozik angol parancs!” 1944 június 6.-án, az egyetlen, fegyvertelen és kilt-et viselő dudásként szállt partra a Sword Beach-en és a parton fel-alá masírozva játszott egész nap.
Később részt vett a Pegasus híd felmentésében is. Napokkal később német hadifoglyokkal beszélve tudta meg, hogy csak azért nem lőtték le, mert azt hitték, hogy ez az ember megbolondult… (A partraszállás során az egység közel 50 %-os veszteséget szenvedett el!)
2009-ben Franciaországtól megkapta a Croix d’Honneur kitüntetést, 2013-ban pedig életnagyságú bronzszobrot avattak tiszteletére a Sword Beach közelében, Colleville Montgomery-ben. Bill Millin 2010-ben hunyt el.
Január 25.-én volt Burn’s Night (Robert Burns, a költő): vacsora, beszédek, vers felolvasás, whisky, majd a haggis-al együtt jönnek a dudások.
Csak a haggis ízét tudnám felejteni… Persze ennyi whisky után, talán menni fog.
A skót dudások napja nem mellesleg március 10.-én lesz!
A végére hagytam egy kis okosságot, csak hogy a hozzáértésemet fitogtassam. A skót duda az egészségügybe is betört!
A dudában párás, nedves környezet van, mely kedvez a gombák megtelepedésének (ha nem takarítjuk rendszeresen!). A gombák a tüdőbe jutva gyulladást okoznak, amit Bagpipe Lung-nak, mondjuk Duda tüdőnek (© T. Belágyi) hívnak.
Van magyar neve is: Hiperszenzitív Pneumonitis.
A RideYourBike – Skócia frissítést kapott!
S01E08 Stirling részben egy kakukk tojást rejtettem el a fényképek között!
Kérem azokat a hűséges és figyelmes olvasókat, akik megtalálják, Viber vagy Messenger útján jelezzék. Móka indul!
A megfejtés az alábbi kép lett volna,
a helyes képaláírás pedig a következő:
Jelenet a “The Longest Day” (A leghosszabb nap) című filmből. Cornelius Ryan azonos című könyvéből a 20th Century Fox készített nagyszabású filmet 1962-ben, Ken Annakin, Andrew Marton és Bernhard Wicki rendezésében. A képen Simon Fraser, Lord Lovat szerepében Peter Sydney Ernest Lawford, Bill Millin szerepében Leslie de Laspee dudás őrnagy (a néhai anyakirálynő személyes skót dudása) látható.
Az alábbi, tényleg korabeli felvételen, nyíllal jelölöm hőseinket.
A kakukk tojást sajnos senki nem találta el. Mégis azt mondhatom, hogy mindenki nyertes, hiszen ezt a blogot olvassátok!
Épkézláb fejtörő ugyan milyen lenne jutalom nélkül! Nos, valamennyi bátor és hősies próbálkozó egy tábla Tibi csokit kap tőlem! (Igen-igen, jól gondoljátok, ez volt itt a reklám helye!)
Tibi csoki on its way!!!
S01E09 Perth
“Ecce Tiberis! Ecce Campus Martius!” („Íme a Tiberis! Íme a Mars mező”!) Így kiáltottak fel régi ismerősünk, Gnaeus Julius Agricola katonái, amikor 80 körül megérkeztek a mai Perth vidékére. Nem is véletlenül. A lustán hömpölygő Tay és a méltóságteljes Tiberis, a dús legelők a Tay partján és a Mars mező a városfalak mentén, ahogy az a térképen is látható, kézenfekvő párhuzamot mutatnak.
Az idézet Tacitus “Agricola” című életrajzi művéből származik, amelyben igencsak hízelgő véleményt formál róla és akinek nem mellesleg a vője volt. Mondjuk egy látnivalókban szegényesebb kerékpáros szakaszon – amilyen természetesen nem lesz – érdemes lenne egy gondolatra megállni a történelmi hűség-valóság-igazság és a történész, mint gyarló ember problematikájánál…
Kenneth Macalpine 846-ban a piktek legyőzésével egyesítette a skót és pikt királyságot Alba néven és várost alapított koronázásának helyén, melyet Celtic Abertha-nak (a Tay “szája”) neveztek. A piktek Scone-ban koronáztak, úgyhogy valószínűleg Macalpine koronázása és a város is ott lehetett, de erről a következő fejezetben lesz részletesebben szó.
Miután a várost 1210-ben egy áradás elmosta, I. Vilmos (William the Lion) új várost építtetett már a mai helyén és ez maradt a skótok fővárosa 1452-ig.
A felföld (Highland) és az “alföld” (Lowland) földrajzilag, etnikailag, kulturálisan, gazdaságilag, politikai-hatalmilag, azaz minden szempontból különböztek egymástól. A Highland zord, hegyes vidék, hatalmas erdőségekkel, ritkán lakott, néhány településsel, lényegében minimális úthálózattal, kelták, Gael-ok, északon vikingek és leszármazottjaik, akik fittyet hánytak a központi hatalom vagy jog világára és ahol mindent a klán-rendszer határozott meg. A Lowland inkább Angliához hasonlított, rengeteg betelepült vagy vazallus Anglo-Normann nemessel, akik hasonlóan skót társaikhoz a határ mindkét oldalán rendelkeztek birtokokkal, így egyszerre két király felé tartoztak hűséggel. Nyilvánvaló okokból, a saját hatalmuk megerősítésén ügyködő skót királyok előtt az Anglo-Normann politikai rendszer volt a követendő minta, így aztán ennek kiépítésében a Lowland-i nemesekre támaszkodtak elsősorban.
Ennyi előjáték után térjünk rá a mai fő témára, a “Klánok Háborújára”, avagy a “The Battle of North Inch” -re.
Résztvevői a Clan Chattan és a Clan Cameron voltak. Mindkét klán klánok konföderációja volt, azaz kisebb családokból álltak. Előbbi fő tagjai a MacIntosh/MacKintosh, MacPherson, Davidson, MacGillivray, MacBeans, utóbbié a MacMartin, MacGillonie és MacSorlie klánok voltak. A nézeteltérések fő oka szinte kivétel (pl. bosszú) nélkül a földek birtoklása volt. A North Inch-i csatának voltak előzményei. 1333-ban a fenti okokból már egymásnak estek Drumlui-nál, Chattan győzelemmel. Invernahavonnál 1370-ben kideríthetetlen, hogy ki győzött: mindig az volt a nyertes, akinek a beszámolóját olvassuk. Ez csak természetes! 1392-ben Glasclune-nál Lowland-i nemeseket mészároltak le. Jellemző a király (III. Róbert) gyengeségére, a jog “uralmára”, hogy 1396-ban bírósági döntés hagyta jóvá, hogy a két klán rendezetlen vitája csatatéren dőljön el és még a helyet is kijelölték, Perth városfalain kívül, a folyó parton lévő North Inch mezőn. Ez akkor ott normális volt! A résztvevők számát 30-30-ban állapították meg (itt az a régi skót törvény köszön vissza, hogy a vád alóli tisztázáshoz 30 tanú kell), a játékszabályokat pedig úgy alakították ki, hogy lehetőleg mindenki meghaljon: íj, számszeríj, fejsze, kard és kés, viszont se páncél, se pajzs, ja és nincs kegyelem, a viadal halálig tart (“battles to the death”). A körülmények ilyetén alakítása már nemzetközi érdeklődést váltott ki, még Angliából és Franciaországból is érkeztek katasztrófaturisták! A klánok vezetői azonban nem voltak agyilag sérültek, vezetőik nem vettek részt a viadalban. 1396 szeptemberében, a csata napján, a király és udvartartása, a sok vendég és bámészkodó előtt a Chattan klán 29 emberrel vonult fel, így felmerült az esemény esetleges elhalasztása. Némi pénz fejében, egy helyi kovács, Henry Smith/vagy a kovács Gael megfelelője Gow/vagy Hal o’ the Wynd (megbízható forrástól függően) állt be a Chattan-ekhez.
Ami ezután következett, az egy minden igényt kielégítő mészárlás volt.
Rövid idő alatt 19 Chattan és 29 Cameron klántag feküdt vérbefagyva a mezőn és a csatának az vetett véget, hogy az utolsó Cameron a folyóba ugorva elmenekült.
Ahogy az már ilyenkor lenni szokott, a kovács az életben maradottak között volt. A történetet nálam sokkal érzékletesebben meséli el Sir Walter Scott, a “The Fair Maid of Perth” (A szép perthi lány) című novellájában.
Klasszikus Normann lovagi világban az ügy ezzel a Chattan klán javára véglegesen eldőlt volna. A Felföldön azonban a vér szava volt a törvény és borítékolható volt a folytatás. 1429 Virágvasárnapján a Chattan klán tagjai rágyújtották a templomot a benn imádkozó Cameron-iakra, a kimenekülőket pedig kivétel nélkül lemészárolták.
Csak az érdekesség kedvéért és a kíváncsiság “felkorbácsolása” végett említem meg, hogy a North Inch-i csata nem volt egyedülálló a Felföld történetében. A “The Battle of the Champions”-ről (Gunn vs Keith) majd ha odaérünk …
North Inch még egy ízben került fel a történelem színpadára, mégpedig német megszállása kapcsán. Igen, ilyen is volt. 1746-ban a Jakobita felkelés alatt körülbelül 5000 Hessen-i zsoldos állomásozott itt, II. Frederick Hessen-Kassel-i herceg parancsnoksága alatt, biztosítva az északon harcoló brit csapatok hátországát.
A közeli Balhousie Castle-ban található a Black Watch Highlander-ek múzeuma, ami egy must see múzeum, – de egyébként az összes regiment múzeuma must see – akik az angol-egyiptomi háborútól az iraki Fallúdzsáig, vagy az afganisztáni Helmand tartományig végig harcolták az elmúlt 300 évet. S01E10 Scone – 243 km
S01E10 Scone – 243 km A Piktek
Perth-ben átkelünk a Tay folyón és alig 4 kilométer után már Scone-ban vagyunk. Szeretném megnyugtatni mindazokat, akik amiatt aggódnak, hogy vajon teljesíteni tudom-e az év elején kitűzött célomat, hogy úgy fest, jelen állás szerint eddig a munkába járás során 826 kilométert tettem meg (03.16.) és hozzávetőlegesen itt tartok most. Csak az írással van restanciám… Nos, akkor lássunk is munkához.
Az első dolog, amibe belebotlok, az Quintilianus, mottóba foglalt megállapítása a hitelességről. Mert – ellentétben azzal, amit korábban írtam – Kenneth Macalpine nem legyőzte a Pikteket, ahogy azt a skót nemzeti legendárium is tartja, hanem egyszerűen csak közös királyukká választották a gael-ok (skótok) és a piktek, így lett Alba királya. De kik is ezek a piktek, akiknek az egyik ősi király-avatási helyszínük Scone volt.
A brit szigetek és Írország valamennyi lakója, leszámítva a kőkorszakban itt letelepült ember csoportokat bevándorló, azaz migráns. Az első nagyobb népcsoprt a kelták voltak (kb. Kr. előtt 1000-200 között), akik két hullámban érkeztek, előbb a gael-ok, később a britonok.
Őket aztán követték a szászok, angolok (angles), jüttök, dánok, vikingek, végül a normannok.
A piktek viszont más társaság. A nehézséget az adja, hogy leszámítva néhány “álló kő” -be vésett feliratot, semmilyen írásos emléket nem hagytak maguk után. Így azt sem tudjuk, hogy ők maguk eredetileg, hogy hívták magukat… A már sokat emlegetett Tacitus Kaledónoknak nevezi őket és magas, erős, fehérbőrű, vörös hajú, harcias, tetovált/festett bőrű emberekként írja le a pikteket.
Írásban először Krisztus után a harmadik században nevezik őket Pikteknek, azaz festett bőrűeknek, mégpedig Eumenius római költő. A legvalószínübb, hogy a piktek az eleve itt élő népesség és a skandináviából a neolitikumban betelepült népcsoportok keveredéséből alakultak ki. Ez utóbbit ásatások (Knap of Howar Kr. előtt 3700-2800, Ness of Brodgar Kr. előtt 3500, Skara Brae Kr. előtt 3100) és mai helyiségnevek is megerősítik.
A legendák szerint első királyuk Cruithne, Cinge (a bátor) fia volt, aki felosztotta királyságát hét fia, esetleg hét Klán között, akiktől az egyes provinciák később a nevüket nyerték.
Cait/Cat: Caithness és Sutherland
Ce: Mar és Buchan
Cirig/Circind: Angus és Mearns
Fib: Fife
Fidach: Moray és Ross
Fotla: Atholl és Gowrie
Fortrenn/Fortriu: Strathearn és Menteith, vagy Moray
Egy másik mítikus és így valószínüleg mesebeli pikt király Gede volt. A nevek egy őskáosz! Nem csak az a baj velük, hogy kiejtés alapján írták le őket több száz évvel a nevezettek halála után, hanem az is, hogy az egyes források, ír, skót, angol, gael, briton, szász, wales-i más-más helyesírással tették ezt. Például Gede ugyanaz a személy, mint Gede Olgudach, Ged, Gud, Gilgidi, Geddes, Geddie, Geddis – gondolom a történészek nagy örömére. Az ír “Book of Lecain” (Az Ír Irodalom Tankönyve) szerint Gede egyszerre volt Írország és Alba (a pikt királyság) királya, tehát egy komoly név volt a szakmában. Ennek megfelelően és nyilván ezen nem is fogunk nagyon meglepődni, a krónikák szerint – fájdalom – százötven évig uralkodott, örökösei nyilvánvaló örömére. Viszont ki hinné, lehet, hogy tudjuk hol van eltemetve! Perth-től délre, kb. 8-10 kilométerre található a Loch Whirr tó. A whirr gael nyelven sírhalmot jelent. A tótól északra van egy kőhalom, amit Cairn Geddes-nek hívnak…
Ha időrendben szeretnénk haladni, akkor most elengedjük Christopher Nolan kezét és következik Caractacus, aki Mons Graupiusnál megütközött Agricolával és vereséget szenvedett. Tacitus monstre veszteséglistával – harmincezer kaledóniai halott – próbált grandiózus diadalt kovácsolni apósának egy diadalmenet reményében, aminek az lett a következménye, hogy a túlságosan sikeres és eredményes hadvezérekre mindig gyanakodva figyelő császárok, ezesetben Domitianus, hazarendelte Britannia kormányzóját. Persze értjük a histórikus Tacitus problémáját, hiszen ő csak elbeszélések alapján értesült az eseményekről, ellentétben velem, akinek természetesen gazdag képanyag áll rendelkezésemre a csatáról!
Agricola a Mons Graupius tetején rendezte be harcálláspontját, melyet a lovasság védett.
Légiója a lejtőn várta a támadó pikteket.
Caractacus a harci szekerek élén vezette a támadást, hegynek felfelé. Ez de facto hülyeség volt!
Mögötte a pikt törzsek rendezetlen tömege hömpölygött.
A helyzeti előnyben lévő rómaiakkal szemben a pikteknek esélyük sem volt.
Mint tudjuk, a rómia hadsereg szédítő hatékonysággal tudott működni. Ami ezután következett, az a nyugalom megzavarására alkalmas mészárlás volt!
A menekülő pikteket a római lovasság vágta le, a csatatéren fekvő sebesülteket pedig a gyilkos hangulatú gyalogság.
A figyelmes olvasónak, azaz mindenkinek, még egy dolog tűnhet fel: a csatatér egy félreeső pontján egy pikt álló kő és egy ír Janus szobor áll, melyet elkötelezett jómagam fáradtságos munkával hoztam több ezer kilométerről ide, a konyhánkba.
Mindenesetre a döntő győzelemnek ellentmond, hogy a csata után Agricola nem törekedett a megszerzett területek megtartására, hanem ellenkezőleg, fokozatosan visszavonult, miközben csapatait állandó rajtaütésekkel zaklatták a kaledóniaiak/piktek, mindezzel bevezetve a harcászatba a gerilla hadviselés fogalmát! Néhány év leforgása alatt a rómaiak a megfigyelőpontokat, kisebb erődöket is elhagyták.
Még két érdekesség: a piktek voltak az utolsók Európában, akik harciszekerekkel harcoltak a rómaiak ellen, valamint nem találtam Caractacus nevét egyik pikt királyi névsorban sem, ami vagy azért van, mert nem is volt király, vagy egyszerűen csak én voltam béna.
Ahogy haladunk előre az időben, a királyi listák egyre bővebbek, részletesebbek, de az mindenképpen szemet szúr, hogy néhány kivételtől eltekintve az elhunyt királyt szinte sosem gyermekei követik a trónon. Bár a pikt társadalom patriarhális berendezkedésű volt, az utódlás matriarhális rendszerben történt. Testvér, unokatestvér, unokaöccs is szóba jött. Ennek azért voltak előnyei: nem volt probléma, ha nem volt örökös, nem kellett kiskorú uralkodót a gyámjával együtt eltűrni, nem kerülhetett a hatalom egyetlen család kezébe és az inkompetens királytól könnyebb volt megszabadulni. A döntést a törzsek, klánok vezetői hozták meg. Volt, ahol koronáztak, mások pajzsra emeltek (Árpád). A piktek kőre léptek. A tradíciók szerint Scone-ban a Moot hill-en.
Irb fia Drust (I. Drest) már a rómaiak kivonulása után uralkodott, kb. 412-452 között. Mivel egyesítette az északi és a déli, az Antoninus faltól délre élő pikteket, a legendáriumba úgy vonult be, mint aki “száz évig uralkodott és száz csatát vívott”!
Aniel fia Talorc után ismét egy Irb fi következett, Nechtan Morbet (I. Nechtan, 456-480), vagy esetleg Necton, Nechton, Necthon, Nectan, Nechtan, Nathad, Netthad, Netthan, Nectane, Nethan, Naiton, de nem folytatom. Írországi száműzetésekor ismerkedett meg Kildare első apátnőjével, Szent Brigid-el és a kereszténységgel. Már királyként alapította Abernethy apátságát, melynek XI. századi tornya ma is áll, tövében egy pict kővel.
Nem tudom kihagyni, de 1072-ben itt találkozott Malcolm Canmore skót és Hódítő Vilmos angol király.
Mailcon fia Brude-t (Brude son of Mailcon/Bridei I., 554-584) Szent Columba keresztelte meg 565-ben. (Szent Adamnan: “Szent Columba élete”)
A matriarhális öröklésre jó példa Bile fia Brude, akit Brude Mac Bile-nek (III. Bridei) neveznek a krónikák. Apja Bile, Strathclyde briton királya volt, fia, anyai ági rokonság révén mégis Pikt király lett, valószínüleg unokatestvérének, Ecgfrith northumbriai királynak a segítsége révén is, 672 és 693 között. Az angol-szász Northumbria a VII. század második felére jelentősen megerősödött, hatalma az Antoninus falig terjedt, igába vonva ezzel a déli pikt törzseket és a dél-nyugaton élő britonokat is.
Brude Mac Bile azáltal került a legnagyobb pikt királyok közé, ahogy ezt a problémát lerendezte. 681-ben elfoglalta a bevehetetlennek tartott Dunnottar várát.
Egy évre rá meghódította az Orkney-szigeteket, majd 683-ban Dunadd bevételével a gael/skót Dalriadát is behódolásra kényszerítette. Ezekkel a sikerekkel bebiztosította országát kelet, észak és nyugat felől. 685-ben Ecgfrith nagy haddal támadta meg a pikteket. Az ürügy az volt, hogy rákényszerítse a piktekre a katolikus vallás római gyakorlatát a piktek által folytatott kelta, avagy ír gyakorlat helyett. Brude Mac Bile egy mocsaras-lápos területre csalta az ellenséget, ahol azok csapdába kerültek és a piktek lemészárolták őket. Alig néhány túlélő maradt. Meghalt Ecgfrith és odaveszett majdnem a teljes angol-szász elit is. A csata olyan meghatározó fontosságú volt, hogy a pontos idejét is rögzítették a krónikák: 685 május 20. szombat, délután 3 óra.
A pikt történelembe, mint Battle of Dunnichen Hill (Dunnichen hegyi csata),
a gael/skót-ba mint Cath Duin Nechtan/Battle of Dun Neachtain (Neachtain erődjének csatája),
a britonba mint Gueith Lin Garan/Battle of the Heron Pool (Csata a gém medencéjében?),
az angol-szászba mint Battle of Nechtansmere (Csata Nechtan pusztaságában) vonult.
A csata emlékét a közeli Aberlemno-ban kivételesen gyönyörű faragott pikt kő örökítette meg.
Brude Mac Bile, mint oly sok pikt és skót király Iona szigetén nyugszik.
Brude Mac Derile (Bridei IV., son of Derllei, 697-706) nevét csak azért említem meg, mert néhány évszázaddal megelőzve a Genfi Egyezményt, törvényt alkotott arról, hogy háborúban a nőket, a gyermekeket, a civileket és az egyházat nem szabad bántani! “Law of Innocents” (Az Ártatlanok Törvénye, Szent Adamnan krónikája).
A következő nagy fenyegetés a királyságra a vikingek megjelenése volt. 839-ben Eógan son of Óengus (837-839) megsemmisítő vereséget szenvedett Galloway-ben. Őt 840-ben a gael/skót Cínead mac Ailpín azaz Keneth MacAlpine követte a trónon és a kör bezárult. A következő évtizedben Alba elvesztette az Orkney- és Shetland-szigeteket, a Külső és Belső Hebridákat, a korábbi Dalriada-t (Argyll) és a Felföld nagy részét.
A történelem óra utolsó fejezete következik. A X. század végéig Írországot “Scotia” néven említik. A X. századtól Albában/Skóciában egyre kevesebben beszélték a gael nyelvet, egyre többen, főleg délen, az angolt. Ez a populáció pedig az ország latin nevét kezdte el használni, azaz “Scotia”-t, az addigi Alba helyett. I. Vilmos (William the “Lion”) 1165-ös koronázásán már nem a pikt zászlót, a fehér alapon fekete vaddisznót,
hanem az újat, a sárga alapon vörös oroszlánt használták…
Sir Archibald Dumbar könyvében (A Revised Chronicle of the Scottish History 1005-1625) az utolsó skót király, akinek címei között említik, hogy „King of Alban” (Alba királya) az I. Róbert (Robert Bruce).
Korábban már többször említettem a pikt álló köveket, avagy “symbol stones”-t. Ezekből körülbelül 300-ról tudunk, mind Skócia északi és Keleti részén, melyek 200 és 600 között készültek. A töredékéről tudható csak hogy mi célból állították, mint például az Aberlemno-i kő (Battle of Dunnichen Hill), a többségnél csak találgatnak a szakemberek, hogy esetleg jelzés, emlék, képi üzenet lehet.
A vésések elképesztő és sajátos szimbolikát mutatnak, a világon egyetlen népnek sincs hasonló.
Némelyiken az ősi ír ogham írás jegyei láthatók, melyet vízszintesen jobbról balra, függőlegesen alulról felfelé kell olvasni, de ezek sem fedik fel az álló kövek titkát.
A köveket nagy valószínűséggel festették és lám színesben mennyire mások.
Nekem nagyon bejönnek!
Lehet divatot teremteni?!?
Aki járt már ilyen kő közelében, esetleg megérintette, egyfajta ősi aurát érezhet a környezetükben, de lehet, hogy ez csak egy régmúlt és letűnt civilizáció és művészete iránti tisztelet.
Jellegzetes pikt építmény az úgynevezett Broch. 12-13 méter magas, kétszintes kő építmény, egyetlen bejárattal. Időszámításunk előtt 600 és Kr. után 100 között körülbelül 700 épült belőlük.
A piktek vezették be a próbaházasság intézményét. Ez egy évig és egy napig tartott és ha nem született gyermek, vagy a fiatalok nem jöttek ki egymással, akkor érvényét veszítette. Elgondolni is rossz, mennyi állástalan válóperes ügyvéd lehetett a pikt királyságban! A próbaházasságot 1611-ben tiltották be.
A piktekhez köthető a tartan – színes kockás anyag, seu “skót kockás” – viselése is.
A mai Moray területén volt a pikt királyság “szíve”. Fortriu latin neve Moreb, angol neve Moray. Ez azért érdekes, mert a mai Skóciában itt a legnagyobb az átlag magasság, és lakosság arányosan a világon itt a legtöbb a vörös hajú ember.
Befejezésül egy érdekes project eredménye, a Skót “nemzet” DNS térképe:
Érdekes lehetne a magyar is!
Akiktől gátlástalanul ollóztam:
Lebor Bretnach’s (The Irish version of the Historia Brittonum ascribed to Nennius
Pictish Chronicle (két helyen szerepel: Sevilla-i Isidor Etimologies c. munkájában és a Popleton Manuscript-ben by Robert of Poppleton)
Stuart McHardy
Adamnan’s Life of St Columba
Hal MacGregor: Chronicles of the Picts
Eleanor Hull: A Textbook of Irish Literature
Leah M. Tray: Mysterious Symbols in the North: An Analysis of Scotland’s Pictish Symbol Stones
R.Goscinny, A.Uderzo: Asterix chez les Pictes
John Rhys: Celtic Britain
William F. Skene: Chronicle of the Picts, Chronicle of the Scots, and other Early Memorials of Scottish History
Herbert F. Hore: Inauguration of Irish Chiefs
N. Evans: The Calculation of Columba’s Arrival in Britain in Bede’s ‘Ecclesiastical History’ and the Pictish King-lists
Aberdeenshire Council Archeology Service: Pictish Stone Trail Guide
Hal MacGregor: Pict Clanns of Alban & Ulladd
R.W.Henderson: Rex Pictorum
Chris Lynn: Some Pictish symbols: leatherworking diagrams and razor holders?
K.Forsyth, S.T.Driscoll: Symbols of Power in Ireland and Scotland, 8th-10th century
D.Broun: Scottish Independence and the Idea of Britain from the Picts to Alexander III
B.Hudson: The Picts
Bede’s Ecclesiastical History of the English People
BBC
thebrochproject.co.uk/
myhighlands.de/en/dun-telve-broch/
orcadian.co.uk/wp-content/uploads/2022/02/@rachelvisual.jpg
Sir Archibald Douglas: A Revised Chronology of Scottish History 1005-1625
Stephen Leslie, Bruce Winney, Garrett Hellenthal: The fine-scale genetic structure of the British population, Nature, volume 519, pages309–314 (2015)
quora.com
Aki mégis úgy gondolja, hogy helye lenne a listán kérem jelezze. Mindannyian sokkal boldogabbak leszünk!
Innen majd északra fordulunk, kezdődnek az emelkedők, ideje felkötni a gatyámat. Irány a Cairngorms Nemzeti Park! Cheers!
S01E11 Cairngorms – Rewilding – Aberdeen 435 km
Vagy nyolc évvel ezelőtt jelent meg egy cikk a HVG-ben a “Slow” (lassú?) túrizmusról, mely akkor már legalább tíz éve követelt magának – méltán – egyre nagyobb szeletet az iparág tortájából. Az én olvasatomban, ha lehet, ne repülővel, hanem vonattal, tömegközlekedéssel, (esetleg kerékpárral), ne utazási irodákkal, hanem egyénileg, ne szállodaláncoknál hanem kis panziókban, családoknál, helyi emberek, helyi nevezetességek, helyi ízek és aromák, vagyis ne rohangáljunk viccessen felöltözve, gyógyegérként, bakancslistával a kezünkben – még ezt is meg kell nézni mert indul a busz! – ájuldozva a látványtól, a nevezetességektől, hanem álljunk meg egy szóra és próbáljuk meg élvezni a pillanatot, az életet.
Ennek jegyében Scone-ból elindulva két kitérőt is teszünk.
“Oroszlán szívű légy s kevély! Ne bánd:
Ki zúg? ki átkoz? kardot rád kiránt?
Macbeth legyőzve nem lesz, míg csak a
Birnámi erdő nem mozdul maga.
S nem mászsza meg a dunsinán-hegyet.”
(William Shakespeare – Macbeth)
Ha másra nem is, a Birnam-i erdő -re mindenki emlékszik Shakespeare drámájából, vagy ha mégsem – mert régen volt – akkor a filmvászonról, képernyőről, monitorról, Orson Welles, Roman Polanski, Jon Finch, Kenneth Branagh, Michael Fassbender, Joel Coen, Denzel Washington segítségével. A térkép szerint igencsak sokat cipekedhettek volna a Birnam-i kivágott fákkal Malcolm és Siward (Northambria grófja) katonái a Dunsinane hegyen lévő Macbeth erődig, ha ott lett volna, mint ahogy nem ott volt, a csata.
Mindenesetre az 1054 július 27-én a Dunsinane-i csatában Macbeth vereséget szenvedett és elesett, de nem itt, hanem mai tudásunk szerint az Aberdeen megyei Lumphanan (Lunfanan) mellett.
A több száz éves Birnam-i tölgy azért elképesztő látvány. A legenda szerint ez az utolsó még élő fa a Shakespeare-i Birnam-i erdőből.
A Birnam-al szinte összeépült Dunkeld katedrálisát és a környéket se hagyjuk ki, márcsak azért sem, mert a The Independent március 24.-i számában azt olvastam, hogy egy reprezentatív felmérés szerint – két hónap tapasztalata alapján(?), nocsak – a skótok Dunkeld-et választották 2023-ban a legélhetőbb városuknak. Az indoklás se semmi: lenyűgöző környezete és skandináv kifinomultsága (?!?) miatt, akármit is jelentsen ez. Nos, nekik legyen mondva…
Visszatérünk az A93-asra, csak hogy újból megálljunk (második kitérő). Történt ugyanis, hogy 1795-ben Robert Nairne és felesége Jean Mercer, Lansdowne márkijának megbízásából egy bükkfa sort ültettek az út szélére, majd néhány hónappal később Nairne elment és elesett a Culloden-i csatában az angolok ellen. Férje és a többi csatában elesett emlékére és tiszteletére felesége úgy döntött, hogy nem fogja trimmelni a fasort, nőjön csak szabadon. Ebből az idők folyamán egy újabb Guinness rekord lett: nem is a hossza (539 méter), hanem a magassága révén (több mint 30 méter). Ez a “The Meikleour Beech Hedge”. Azért a XX. században már tíz évente nyírták, ha nem is olyan szofisztikáltan, mint a XXI.-ben: már az utolsó alkalommal is úgy kellett összekalapozni rá a pénzt, ami nem csoda, mert 90 000 Font volt…
A Cairngorm az Egyesült Királyság legnagyobb nemzeti parkja.
4528 km2-es kiterjedésével Skócia területének 6 %-át foglalja el, nagyobb, mint Baranya!
A park teürletén körülbelül 18 000 ember él és évente 2 millió vendéget fogad.
Földrajzilag Skócia kicsiben. Még tőzegláp is van.
Ugyanez így nézne ki a National Geographic-ben:
Nagy Britannia ritka és veszélyeztetett fajainak egy negyede itt él. Akinek egy kis szerencséje és távcsöve is van, láthat halászsast, fehérfarkú sast, aranysast, kék rétihéját, vörös kányát, vándorsólymot, darút, fekete vadlibát, hófajdot, bibicet és az Egyesült Királyság egyik legveszélyeztetebb madár faját, a siketfajdot. 80%-uk élőhelye a Cairngorms Nemzeti Park.
Az előbbi madarak, a vidrák és hódok visszatelepítése nagy környezetvédelmi siker volt.
A vadmacska a nemzeti park féltve őrzött kincse, különösen, hogy ritkább, mint a bengáli tigris.
A fenyő nyestek újbóli elterjedése azért örvendetes, mert étlapján előrébb szerepel a szürkemókus, mint az őshonos vörös.
Folyamatban van az eurázsiai hiúz és egyeztetnek a farkasok visszatelepítéséről.
Az erdő telepítés (Kaledóniai vörösfenyő), erdő védelem (szarvas állomány szabályozása), tó- patak- és folyószabályozás hódok segítségével, vízes-mocsaras területek visszaállítása, tőzegláp rehabilitáció, de a környezetbarát turizmus feltételeinek biztosítása is mind az itt dolgozók és önkéntesek feladata.
Hamár kétszer is említettem a tőzeglápot: az ország tőzeglápja körülbelül 1,7 milliárd tonna CO2-ot raktároz. Ez megfelel Skócia 140 éves üvegházhatású karbon kibocsátásának.
A XX. században még világszerte négy évszak volt. Skót humoristák szerint ma már csak kettő: a júniusi nyár és a többi. Az alábbi kép 1991 júniusában, azaz nyáron készült. Felhívnám a figyelmet a szerző öltözékére: pamut póló, vászon ing, Argyll & Sutherland Highlanders kommandós pulóver, valamint Helikon gyártmányú, az amerikai hadseregben rendszeresített kabát. Micsoda nyár volt!
Ezek után talán már nem is meglepő, hogy a nemzeti park élharcosa a skóciai Rewilding programnak.
Néhány évtizede ez a szó még csak a korábbi őshonos, elsősorban ragadozó fajok visszatelepítését jelentette. Ma már tájegység méretű élőhely, növény és állatvilág helyreállítást jelent az emberi és gazdasági szempontok figyelembevételével, körülbelül az ipari forradalom előtti állapotokra. A cél pedig egy karbonsemleges, önfenntartó és fejlődő, rugalmas és ellenálló ökoszisztéma, mellyel az ember harmóniában élhet. Ambíciózus, nem? Nagy kérdés persze, hogy a nagy területeken elindított, de globálisan nézve mégiscsak kis területen folyó, izolált projektek hová juthatnak, ha az emberi környezeti rombolás változatlan marad.
Az olyan kisemberek számára, mint mi vagyunk, ezek a sokszor nehezen értelmezhető, ijesztő és bonyolult kifejezések, az emberiség előtt tornyosuló gigászi probléma-halmaz, megoldhatatlan feladatnak tűnik és úgy érezhetjük, hogy mi magunk tehetetlenek vagyunk összességében. Hát nem! Saját Rewilding projektünket kezdjük otthon!
Csak felsorolásszerűen.
Karbon lábnyom: kevesebb repülés, autózás; staycation (nyaraljunk otthon); racionális víz – (zuhanyozzunk, ne áztassuk magunkat a koszos kádvízben) gáz – (nemcsak alsógatyában lehet meccset nézni) villany (feltalálták már a villanykapcsolót) fogyasztás; szelektív hulladékgyűjtés; kevesebb műanyag flakon (miért is iszunk annyi ásványvizet?); kevesebb papír felhasználás stb.
A kertünk: Nem kell, hogy mindenütt angol gyep legyen, nyírjunk, ösvényt, utat a fontosabb helyekre. Felejtsük el azt a szót, hogy gaz, talán helyesebb, ha vad növényeknek nevezzük őket.
A vörös és fehér lóhere, menta, pitypang, százszorszép, boglárka, sólyomfű, cickafark, kakukkvirág, pipitér, útifű, borostyán, vad fűfélék, csenkesz, kutyafarok, sárga csörgő, díszalmák, berkenye, magyal, csalán, egyszerre élő- és szaporodóhely, táplálékforrás az élővilág számára.
A komposztálás talán nem igényel különösebb magyarázatot (ne égessünk). A meghagyott korhadó farönkök egy újabb élőhelyet jelentenek. Levágott gallyak, ágak kupaca téli menedékhely lehet (sün). 
Nem mellesleg, a sünök a macskatápot is szeretik…
A madáretető, itató, esetleg fürdető magától értetődő.
Esővíz gyűjtők. Az adott régióra jellemző őshonos fák, bokrok ültetése (a kaktusz és pálma még nem az). Bogár hotel/panzió (beporzás és madáreleség).
A kerti tó nemcsak élőhely, itató, de CO2-ot köt meg, vízet tárol és hűti a környezetet. Biztosítsunk átjárást, közlekedést a kerítésünkön a kisebb emlősöknek. Nem kell mindent lebetonozni, lekövezni, de még csak elegyengetni sem. A természet kedveli a változatosságot. És mindezek után már az sem baj, ha kiülünk egy fa alá gyönyörködni a természetben.
Akinek nincs kertje, ne lombozódjon le: egy balkonláda, futóparadicsom vagy uborka, sziklakerti virágcserép, fűszernövény-láda, vagy kaktuszok ugyanolyan ökológiai mikrokozmoszok és szemet gyönyörködtetők tudnak lenni, mint egy kert.
A ”zöld” gondolat az elmúlt évtizedekben – ha csak kényszerből is, mert egyre nehezebb nélküle választásokat nyerni – bekerült a mainstream politikába is. Íme a legfrissebbek: az ENSZ a 2021-2030-as periódust az Ökológiai helyreállítás évtizedének nyilvánította, az Európai Bizottság pedig EU Biodiverzitás Stratégiát készít elő, benne fontos láncszemként a Rewilding-al. Hallelúja! Pompás! Öt év múlva elkészül, tíz év múlva megszavazzák – “kisebb” módosításokkal – húsz év múlva pedig beindul a projekt…
De seholsem látom Magyarországot! Talán mert környezetvédelmi minisztérium sincs! De próbálkozás azért van:
2019 november 29-én klímavédelmi tüntetés volt Győröt, a városháza előtt. Voltunk vagy tízen. A fotósokkal együtt…
És még egy kép. Karácsonyi ajándék az óvodáskorú Nórától. Ki emlékszik havas karácsonyra?
És akkor elérkeztünk mai mondanivalóm lényegéhez.
Az elmúlt harminc év történései rávilágítottak arra, hogy az ipari-technológiai lobbi által mantraként szajkózott “fenntarthatóság” (fenntartható fejlődés, gazdaság,), melyet azért találtak ki, hogy tevékenységük a földért aggódók számára is elfogdható és “politikailag korrekt” legyen, a XXI. században már nem elégséges, túlhaladott az emberi pusztítás következtében és ha valamit kezdeni szeretnénk a felhalmozódott ökológiai, klíma és gazdasági válsággal, akkor az emberiségnek vissza kell fognia önmagát. Meg kellene végre értenünk, hogy az ember a földön élő sok millió faj közül cask az egyik. Közösen osztozunk a bioszférán. Az emberi tevékenység nem pusztíthatja el más fajok élőhelyeit, nem teheti lakhatatlanná számukra a bolygót. Egy globális rendszerben egy fogaskerék vagyunk. De a rendszer működését – ahogy azt látjuk – egyetlen fogaskerék (az ember) hibás működése is felborítja. Prosperitás felirattal a homlokunkon szétdúltuk a porcelán üzletet és most diadalittasan száguldunk a szakadék felé. Az emberiség, jelen pillanatban, ahogy viselkedik, cselekszik, olyan, mint egy özönnövény. Özönfaj vagyunk, mely elárasztotta az egész bolygót, tönkretette környezetét, fajok millióinak kihalásához járult hozzá tevőlegesen és eredményesen halad afelé, hogy visszavonhatatlanul megváltoztassa a bolygó működését, ami oda vezethet, hogy már számunkra sem lesz itt élhető világ.
Tegyünk még egy apró kitérőt. Volt itt nem is olyan régen egy Covid-19 pándémia. A járvány legsötétebb óráiban tudósok, szakemberek, véleményformálók számtalanszor elemezték mi vezetett idáig, hol hibáztunk, mit csináltunk rosszul, mit kell majd a járvány után másképp csinálnunk, mihez nem szabad visszatérnünk. Aztán “visszakaptuk korábbi életünk” és minden ugyanúgy, vagy még annál is rosszabbul folytatódott. Világszerte 5,9 millió (többlethalálozással számolva 18,2 millió), Magyarországon 49 000 (Eger lakossága), többlethalálozással számolva 147 000 (Miskolc lakossága) kereszt, kopjafa, sírkő, sírhalom, urna véshetné az elménkbe. De nem! Semmit sem tanultunk és mindent elfelejtettünk!
Egy röpke pillanatig legyünk őszinték önmagunkhoz. Ezt a környezeti és klíma harcot az én generációm elvesztette! Az ipari-technikai lobbi az “emberiség fejlődését” zászlajára tűzve, karöltve és kilóra megvásárolva az esendő, a monéta fogságában vergődő, kisstílű, tehetségtelen, felelőtlen, megalkuvó és vízió nélküli politikusokkal, kihasználva a demokrácia gyengeségeit, tudósoknak nevezett sarlatánok véleményével körülbástyázva, az idevágó média támogatásával, folyamatosan elodázza a hathatós cselekvést. Az eredménnyel nap mint nap szembesülhetünk. Mit hagyunk hát hátra gyermekeink, unokáink számára? Egy egyre nagyobb megoldatlan probléma-halmazt egy önmagából kifordult világban.
Sportnyelven szólva: Innen szép nyerni!
És hogy stílszerűek legyünk, utunk végén begurulunk Aberdeen-be, az északi-tengeri olajbányászat fővárosába…
CtrlC + CtrlV:
scotlandthebigpicture, wikipedia, cairngorms connect, cairngorms.co.uk, sustrans.org.uk, MeWilding-scotlandbigpicture.com, osmaps, bbc, walkhighlands,